Egyvalamit sosem értettem: Puskás Ferenc hogyhogy nem kapja meg azt a megtiszteltetést saját népétől, amelyet maximálisan megérdemelne. Nem arra gondolok, hogy nem jött létre nevével fémjelzett vallás, vagy nem kap giga méretű szobrokat, mint Pelé vagy Maradona, egyszerűen csak arra, hogy még arról sincs fogalmunk, hogy merre járt és mit tett életében.

Aki sokat járt már hátizsákkal szerte a világban jól tudja, hogy a "Where are you from?" kérdésre nem "Hungary", hanem "Europe" a válasz. Persze a múltunkban rengeteg érték van, ami miatt tudnak rólunk a zenészek, egyetemi oktatók, műveltebb európaiak, de a világ legnagyobb részén fogalmuk sincs rólunk és ezalól egyetlen kivétel van: Puskás. A nevét még az Amazonas mélyén 15 éves gyerekek is azonnal kiabálták, mihelyst kiderült honnan vagyok, így hát nem túlzás kijelenteni, hogy Magyarország jelenkorának még mindig (immár közel 50 esztendeje) messze a legnagyobb PR értékű személye. És, hogy ez miért fontos? Nemcsak a turizmusban, de az üzleti életben is az emberek abban bíznak, amit ismernek, amiről hallottak, amihez érzelmileg kötődnek, így pénzben is nagyon egyértelműen kifejezhető annak az értéke, ha egy országról a világ eldugott sarkaiban tudnak.

A Flamengot élőben látni 50 ezer fanatikus között egy 5-1 –es hazai győzelemmel fűszerezve csodás élmény, Ronaldinho hozzáállásán feldühödni már sokkal kevésbé. Dél-amerikai focifelfedező túrám első állomása: Rio de Janeiro és a Flamengo.

Hol is kezdődhetne a történet, mint Dél-Amerika legnagyobb és legeredményesebb klubjánál a Flamengonál. A klub, amely mindenkinél több állami bajnokságot nyert (32), szintén rekordbajnok a brazil bajnokságok (6) számában és a kontinens BL-jében, a Copa Libertadoresben is egyszer feljutott a csúcsra (1981). Legtöbbünknek persze jelenleg Ronaldinho ugrik be elsőre a klub neve hallatán, pedig a múltja legalább ennyire izgalmas.

Részletek itt:

http://en.wikipedia.org/wiki/Clube_de_Regatas_do_Flamengo#Records

A stadion itt nem kérdés

Az infrastrukturáját tekintve, azért nem európai léptékű. Szemléltetésképp a Flamengo jelenlegi stadionját az alábbi képen láthatjátok.

Nem, ez nem vicc, a 33 millió szurkolót magáénak tudható klub ezt a 8 ezer férőhelyes lelátót nevezheti sajátjának. Természetesen itt nem rendeznek meccseket, viszont itt folynak az edzések, itt van a klubház és itt található meg a kupák gyűjteménye, amit rendkívül impozánsan állítottak ki, ám ezt csak a kerítésen keresztül az utcáról tudtam megörökíteni (alább).

A hazai meccseiknek a Stadio Olimpico, vagy Estadio Joao Havelange vagy Estadio Eugenho (több neve szerencsére nincs) ad otthont, amely ugyan Rio város tulajdonában van, de Botafogonak 2027-ig érvényes szerződése van rá, így tőlük bérlik. Korábban a világ leghíresebb stadionjában a Maracanában voltak hazai meccseik, azonban ez jelenleg átépítés alatt van a 2014-es vb-re (azért én ellátogattam a helyszínre, de bejutni nem lehet, csak az látszik, hogy a belsejét már teljesen szétverték. A stadion előtt egyébként áll egy emlékmű az 1958-as első világbajnok brazil válogatott emlékére.

Az Estadio Olimpico (maradjunk ennél a névnél) egy viszonylag új létesítmény, amely hivatalosan 40 ezer fő befogadására alkalmas, gyakorlatilag biztos vagyok benne, hogy plusz 10 ezren még a lépcsőkön és szabad helyeken álltak. Ez lesz a helyszíne egyébként a 2016-os Olimpia és Paralimpia atlétikai versenyeinek helyszíne, akkor 60 ezresre fogják bővíteni.

Flamengo - Cruzeiro

A meccs számomra új dimenziókat nyitott a fociélmények sorában, a művészetét! Dél-Amerikában a foci mindig is más utat járt, mint Európában, már a 20. század elején is ők találták fel a szlalomozást, a cselezést és úgy tűnik ma sincs ez másképp. Szemben az európai foci rendkívül taktikus, begyakorolt hadrendre épülő stílusával, itt ezeket sokkal szabadabban értelmezik és az egyéni megoldásoknak sokkal nagyobb teret adnak. Ezért tűnik teljesen normálisnak, hogy egy belső védő a saját 16-osáról utolsó emberként egy biciklicsel-kötény kombinációval hozza ki a labdát, a közönség persze ugyanúgy őrjöng, mintha épp gól rúgtak lett volna.

A forgatókönyv számora nem is lehetett volna izgalmasabb. A meccs előtt a Flamengo a 6. helyen állt, 52 ponttal, 6 ponttal a vezető Vasco de Gama mögött és 1 ponttal az 5., még Copa Liberatdores (a dél-amerikai BL) indulást jelentő hely mögött. Eredetileg csak az első négy kvalifikálja magát a CL-be, illetve a kupagyőztes, de azt már megnyerte a Vasco, s mivel vezeti a bajnokságot, így biztos, hogy az első öt kijut, hiszen már csak 6 forduló volt hátra.

Éppen beértem a kezdésre a lelátóra, mert – mint azt előző posztomban már említettem – volt egy megbeszélt találkozó a Flamengo klub jelenlegi elnökasszonyával a meccs előttre. Sajnos – ahogy arra azért számítottam is – nem jelent meg, így beültem a sajtópáholyba, ami viszont rendkívül unalmasnak tűnt, így a szemben lévő Raca Fla (legnagyobb szurkolói csoport, róluk később) csoporthoz akartam átjutni, ami csak az utolsó pillanatokban sikerült. Már a rámpán felfelé szaladva beleremegtem abba a hangorkánba, amit 50 ezer brazil produkált, a fütty ereje miatt azt hittem, hogy valami elképesztő sérelem érhette a Fla-t – az ellenfél vagy a bíró részéről - , de pár másodperc múlva világos lett, hogy ez csak az öltözőből épp kifutó ellenfél, a Cruzeiro a pályára lépésének szól.

Mezőnyben, helyzetekben már a meccs elején is a Fla volt fölényben, a 10. perc környékén egy lesgólt is összehoztak, azonban egy szöglet utáni szituációból, a védők rendkívül rossz helyezkedése mellett a Cruzeiro szerezte meg a vezetést, elhallgattatva egy pár másodpercre az egész stadiont. A rákövetkező percekben a Cruzeiro akár 3-0-ra is vezethetett volna, előbb a földön magatehetetlenül fekvő kapus mellett az 5-ösről sikerült a felső kapufára fejelniük a labdát, majd ugyanezt a lécet választották pár perccel később egy tizenegyesnél. Ezek azonban  kimaradtak, így természetes volt, hogy néhány perc múlva Deivis távoli bombájával egyenlített a Fla (bár jobbnak tűnt volna a teljesen üresen álló Ronaldinhot a 16-osnál kiugratni, a távoli bomba végül a felső lécről a kapus hátára, onnan pedig a kapuba pattant). A szünetben 1-1 volt, míg a második félidő már gálaelőadássá, a stadion pedig szambakórussá vált, 45 percen keresztül tartó folyamatos éneklés és kiabálás volt a jutalma a mutatott játéknak. Bár a Cruzeiro védelme nagyon gyenge lábakon állt, azért dícséret illeti a második félidő elején második gólját is megszerző Deividet, illetve a mesterhármast jegyző Thiago Neves-t, akinek a harmadik gólja Poborskyt megszégyenítően laza bokaemelés volt egy helyben állva. Az egyetlen üröm az örömben az Ronaldinho játéka. Pont pár napja láttam az nso-n egy edzésről videót, ahol mindenki a kapu mögött ücsörög, ő pedig egyedül gyakorolja a kapu háta mögül bepörgetni a labdát, többnyire sikerrel. Valahogy a meccsen is ez volt az érzésem, azzal a különbséggel, hogy míg most mindenki hajtott, közdött, ment, ő továbbra is csak a trükköket gyakorolja. Ha valami nem sikerül, percekre elmegy a kedve a játéktól, hihetetlen lassan sétálgat. Az egyik ilyen alkalomnál lemértem: támadás után mire feltápászkodott és visszacammogott a lesállás mögé 40 másodperc telt el, pedig 10 másodperc után már újra a Fla-nál volt a labda, így fél percig azért kellett hátul járatni, hogy ő visszaérhessen. A jelenet 1-1-nél volt...hogy azért a csapat kapitányáról ne csak rosszat írjak, kiosztott két gólpasszt, alább egy zseniális szabadrúgása előtti pillanat, ami után nem rajta múlt, hogy nem lett gól.

A Fla végül 5-1-re ütötte ki a Cruzeirot, ezzel feljött az ötödik helyre, de már csak 3 pont a hátránya, mert mind az élen álló Vasco, mind a Botafogo elbukta a meccsét, így az utolsó 5 fordulónak nagyon kiélezetten vágnak neki, s természetesen a meccs után már minden Fla szurkoló biztos volt, hogy idén ismét ők lesznek a bajnokok.

Az ultrák

A két legnagyobb szurkolói csoport a Raca Fla (nagyjából „Zsigeri Flamengo“) és a Jovi Fla („Fiatal Flamengo“), akik tiszta szívből gyűlölik egymást. Máshol ilyenről még nem hallottam, de hiába ugyanazt a csapatot támogatják, nem lehet őket egy szektorba ültetni, mert mindig balhé és verekedés van. Sőt, külön rigmusokat találtak ki a Flamengo biztatására és nem hajlandóak együtt énekelni, ordítani a másikkal. Ez a már-már érthetetlen gyűlölet abból fakad, hogy - ugyan neve nem ezt sugallná – a Jovi Fla volt az első ultra szurkolói csoport, időközben a Raca Fla viszont túlnőtt rajta és ma már a világ legnagyobb ultra csoportjának tartják magukat (én őszintén bevallva nem találtam erre vonatkozó adatokat). Mivel 33 millió hivatalos szurkolója van a klubnak úgy látszik ez a megosztottság elkerülhetetlen. Egyetlen alkalom van csak, amikor félreteszik az ellentéteket, ha a közös ősellenség, a Vasco de Gama jelenik meg a színen. Hasonlítanám az Újpest-Fradihoz, de nem igazán lehet. Méretében, társadalmi beágyazottságában és erejében tekintve is elsöprő a miénkhez képest, mert itt nemcsak az ultrák esnek néha egymásnak, hanem az átlag emberek szintjén is erőteljesen jelen van. Az mindennaposnak számít, hogy egy Flamengonak drukkoló apa mindent megtesz, hogy Vascos férfi a lánya közelébe se kerülhessen. Ha a futball vallás, ők az ortodoxok.

Még néhány kép a szurkolókról:

Az alábbi videó ad egy kis ízelítőt a hangulatból, a meccs előtt, alatt és után.

Jelenleg úton vagyok Asuncion felé (természetesen az Iguazu vízesést és Curitibát útba ejtve), ahol pénteken a Paraguay – Ecuador vb selejtező meccset fogom megnézni, majd a hétvégén a Cerro Portenohoz is ellátogatok, ahol Puskás Ferenc 1986 és 1989 között majd négy éven át edzősködött. Az ő meccsüket sajnos nem tudom megnézni, hiszen a FIFA meccs napok miatt a következő bajnokira 10 napot kellene várnom, engem pedig akkor már a Boca vár.

Természetesen ez egy egészen borzalmas átirata az eredeti szólásnak, de a dél-amerikaiak szerepét a futball történelemben nem lehet elvitatni, a 2014-es brazil vb közelsége pedig egyébként is a régióra irányítja a figyelmet. Mivel a személyes tapasztalást semmi sem pótolhatja, így a következő posztok már mind a helyszínről fognak érkezni.

Kétségtelenül Dél-Amerikában a foci több, mint sport, egy vallás vagy még annál is több. Ennek az elképesztő szenvedélynek a döbbenetes eredményességnek és ezek társadalmi hatásainak szeretnék személyesen utánajárni, amely utam során keresztül utazok Dél-Brazíliában, Paraguay-ban, Argentínában és nem utolsó sorban Uruguayban. Azt azért nem állítanám, hogy 6 héten keresztül csak a focinak élek (tegye fel a kezét, akit a természet csodái nem térítenék el - és itt nemcsak a brazil lányokra gondolok), de igyekszem a lehető legtöbbet megmutatni belőle.

Brazíliában sokkal több van, mint csak a válogatott. Kiemelkedik a Santos legendája, Pelétől, Joga Bonito-n keresztül Neymarig, de a grundokon, strandokon játszók milliói is önmagában egy-egy könyvet érdemelnének. Első állomásom pedig mi is lehetne más, mint Rio de Janeiro, azon belül is a Flamengo, Ronaldinho jelenlegi csapata.

Paraguayban a válogatott elmúlt években mutatott sikerei mellett a Cerro Porteno – a paraguayi rekordbajnok - Puskás Ferenc majd 4 éves edzősködése miatt rejteget érdekességeket a magyar olvasónak.

Uruguay teljes történelmével a csoda kategóriába tartozik. Egy 3 milliós nép, amely a futball taktikai fejlődésének egyik meghatározó országa, amely kétszeres vb és olimpia-győztes és amelyik nép most 80 évvel később is egy Copa America-t nyerő és vb négybe jutott válogatottat adott a világnak. Élcsapata a Penarol rövid ideig alkalmazta az 50-60-as évek Jose Mourinho-ját, azaz Guttmann Bélát.

Argentínát – a világ Maradona kultusza okán – nem kell különösebben bemutatnom,  míg a rekordbajnok – River Plate – történelmének első, idei kiesése a másodosztályba valóságos lázadásokat indított Buenos Aires szerte és még ma is vad indulatokat vált ki. Természetesen a Magyarországon legnépszerűbb argentin csapat a Boca Juniors is terítékre kerül, bár nem Waltner Róbert "meghatározó" szerepe okán.

Az első élménybeszámoló a vasárnapi Flamengo-Cruzeiro meccs után jön el, ahol a meccsélményen felül reményeim szerint 1-2 érdekes embert meg is tudok szólaltatni. Már egy frissen szerzett kapcsolatomon keresztül kapcsolatba kerültem a klubbal és ígéretet kaptam, hogy az elnökasszonnyal találkozhatok, de mint Latin-Amerikában minden, ez akkor lesz biztos, ha már megtörtént.